Ó, IÓ, CIÓ, ÁCIÓ, KÁCIÓ, AKÁCIÓ, VAKÁCIÓ….
Emlékszel még, hogy milyen nagyon vártuk, hogy elkezdhessük felírni a táblára a szépen kidekorált betűket? Hogyan készültünk a szünetre, a „délig” alvásra, a lustálkodásra, a tankönyvek sutba dobására, a pihenésre, a kötöttségek nélküli, „csak úgy” létezésre?
Fogalmam sincs róla, hogy anyukám aggódott-e amiatt, hogy napokra, néha esetleg egy egész hétre egyedül leszünk otthon, ha a nagyszülők éppen nem érnek rá. Azt hiszem, nem sokat tépelődött, hiszen pontosan tudta, hogy kikkel bandázunk a játszótéren, és mindig volt a csapatból egy ügyeletes szülő, aki valahogy megoldotta, hogy néhányszor ránk nézzen napközben. Persze emellett szinte minden nyárra jutott egy-két hét a családdal a vállalati üdülőben is, és nem maradt ki a mamiknál, az unokatesókkal együtt töltött vakáció sem. Nem volt téma, hogy mennyit ülünk a képernyő előtt 😉 és mennyit vagyunk a levegőn. Az sem, hogy mozgunk-e eleget.
Azt hiszem, nem vagyok egyedül a nosztalgiámmal és a nyári szünet tartalmassága miatti aggódással sem. Ahhoz a szülő generációhoz tartozom, aki „komolyan veszi” a gyereknevelést. Aki hisz a minőségi idő fontosságában és abban, hogy csak a tartalmasan eltöltött napok adnak igazi örömet. Aki újra és újra felteszi magánk a kérdést, hogy elég jó szülő-e és hogy vajon valóban mindent megtesz-e a gyereke kibontakozása érdekében. Aki pont emiatt rendszeresen megbukik a saját magának készített teszten, mert mindig úgy érzi, hogy ennél többet is tehetne. Pontosabban ilyen szülő voltam. Egészen addig, amíg fel nem tettem magamnak a kérdést, hogy vajon ilyen szülői létezést kívánok-e a gyerekeimnek, akik, mint tudjuk, utánzással tanulnak. Utánzással tanulnak, tehát valószínűleg másolni fogják a tőlem látott stresszes mintát. Megkérdeztem azt is, hogy vajon örömteli szülői mintát mutatok-e. A válaszok pedig nem voltak az ínyemre.
Elhatároztam, hogy változtatok, amihez nagy segítségem volt Vekerdy Tamás és a filozófiája, valamint a kifejezés, amit akkoriban hallottam: az „elég jó szülő”. Az elég jó szülő nem tökéletes, nem akarja a gyerek minden percét tartalommal megtölteni, néha hibázhat is és legfőképp tudd laza lenni. Aki pont ezzel mutat mintát. Így hát Vekerdy bátorításra újragondoltam a házi munkát, a kötelező köröket és az anyaszerepet. Megengedtem magamnak, hogy tökéletlen legyen a háztartásom, ha cserébe pl. odaültem gyerek mellé filmet nézni. Mert bármily meglepő, igényelte, hogy együtt nézzünk filmet. Együtt, ami nála azt jelentette, hogy közben nem vasalok, hanem ott ülök mellette. Nem mondom, hogy könnyű volt, „csak úgy” ülve filmet nézni, pattogatott kukoricázni vasalás helyett – időnként még most is a vasaló győz -, de megérte. Megérte, mert így képernyő előtt töltött idő is amolyan minőségi idő lett. Cserébe viszont nyugodt szívvel kértem és vártam segítséget a teregetéshez vagy a kötél leszedéshez, ami szintén közös „program”. Mint ahogy az a közös főzés, sütisütés, nem is beszélve az esti közös olvasásról.
Ahogy a játékon kívül is egyre több mindent csináltunk közösen, ritkulni kezdett a lelkiismeretfurdalásom, és el tudtam engedni a muszáj minden percet hasznosan tölteni késztetést is. Ez pedig a nyári szünet tervezésekor is nagy segítséget jelent ma már.
Tudom, hogy épp úgy szükség van kötetlen lazulásra, mint élményekre, kirándulásra, múzeumlátogatásra. Nincs lelkiismeretfurdalásom, ha nem szervezek minden hétre valódi programot, tábort, utazást. És belefér az is, hogy a maminál – aki lakásban lakik – néha csak úgy elvannak az unokák. Lehet, hogy vannak kütyüsebb napok, de kerülnek mellé bőven élményben gazdag napok is, főleg amikor én is szabin vagyok. Mert ha én is szabin vagyok, akkor nem a háztartás, hanem az öröm, az élmény a főszereplő. Lehet, hogy csak fagyasztott pizzát vagy spagettit eszünk ebédre, mert későn érünk haza a sportpályáról. És igyekszem elfogadni, hogy a nutellás palacsinta néha jobban esik, mint a gyümölcs. Nem hagyom – pontosabban egyre ritkábban hagyom -, hogy a tökéletes háziasszony vagy mintaanya szerepelvárás árnyékot vessen az örömteli pillanatokra. Merek laza, csak elég jó szülő lenni a nyári szünetben is, és nem akarok minden pillanatot tartalommal megtölteni.
Persze tudom, hogy mindez függ attól is, hogy hány éves gyerkőcnek szervezünk nyári programot.
Mint ahogy azt is tudom, hogy emellett az elvárások elengedése az egyik legnagyobb kihívás. Az önmagunkkal szemben támasztott elvárások pedig különösen súlyosak és gúzsbakötők. Érdemes kíméletlenül őszintének lenni abban a kérdésben is, hogy kié ez az elvárás, kinek és miért akarunk megfelelni.
Nekem 3 kérdés szokott segíteni ilyenkor:
- szeretném-e, hogy a gyerekem ezt a mintát másolja?
- mit számít ez 10 év múlva?
- valóban használ-e mindez, örömet ad-e?
Ha pedig tudod, hogy nem akarod ezt a mintát örökíteni és nem számít majd ez 10, de már 5 év múlva sem, akkor adj engedélyt magadnak a lazításra! Nem elhanyagolásra vagy nemtörődömségre, hanem a laza, örömteli létezésre.
Akár hivatalosan is. Ezt úgy értem, hogy írhatsz magadnak engedély-kártyát. Pl. ezzel a szöveggel: „Megengedem …. -nak, hogy …. legyen, vagy ….-t tegyen. Aláírás, dátum.”
Talán hihetetlen, de elképesztően felszabadító egy ilyen kártya kitöltése és aláírása. Készítettem egy mutatós formát magamnak ehhez, amit ügyfeleimmel is használok, ha a folyamat úgy kívánja. Mindig öröm látni, hogy milyen komolyan veszik, hogy mit is írnak rá, mire adnak engedélyt maguknak. Hogy tényleg súlya van egy aláírt, saját magunknak adott engedély -kártyának. Hogy mennyire fontos megengedőnek lenni magunkkal, és hogy mi vagyunk saját magunk legkeményebb kritikusai, bírálói.
Érdemes gyakorolni a megengedést a nyári programok tervezésekor is! Hisz a vakáció egyik legfontosabb összetevője az öröm! 😊